2018. december 15. Szombat
Szajoli Kölcsei Ferenc Általános Iskola

Általános Iskola

2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019

 
 
 
Erdélyben jártunk
 
2015. június 1-5. között a Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola 7. évfolyamos tanulói a "HATÁRTALANUL!" pályázat keretében 5 napos tanulmányi kiránduláson vettek részt Erdélyben. A pályázat célja, hogy a szakmai feladatok támogatásával elősegítse a 7. évfolyamon tanuló diákok külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek bővülését. A támogatás összege 1.268.700 Ft. E forrásból 39 diák és 4 kísérő pedagógus útiköltségét és szállásdíját finanszíroztuk.
A kirándulást fakultatív előkészítő órák és iskolai vetélkedő előzte meg.
 
A program összeállítása során arra törekedtünk, hogy a diákok megismerjék Erdély természeti kincseit, földrajzát; ismereteket szerezzenek a magyarság erdélyi gyökereiről, történelmi nevezetességeiről; s ebben az évben a nemzeti összetartozás napját Erdélyben ünnepelhessük. Szállásunk testvértelepülésünkön, Kászon községben volt. A település csodálatos környezettel, gazdag növény és állatvilággal rendelkezik, a hegyoldalakon számos bővizű forrásból gyógyító, zamatos  borvíz  fakad.           A  kirándulás  második  napján  lehetőségünk  nyílt  arra,    hogy  e látnivalókban gyönyörködhessünk. Külön élmény volt számunkra, hogy megismerkedtünk a kászoni iskola diákjaival, pedagógusaival, eltölthettünk néhány órát a helyi iskolában. A közös programok a diákok között kialakult kapcsolatokat tovább mélyítették. Ellátogattunk Böjte Csaba atya Szent Katalin–házába. Felejthetetlen perceket töltöttünk az ott élő gyermekekkel, apró ajándékokkal leptük meg őket.
 
A kirándulás során eljutottunk Erdély legcsodálatosabb vidékeire: jártunk Királyhágón, a Tordai Sóbányában, Farkaslakán Tamási Áron szülőházában, a Gyilkos-tónál, a Békás- szorosban, és a Szent Anna –tónál. Láttuk a mohos tőzeglápot; a Drakula kastélyt és „magos” Déva várát.
Hazaérkezésünket követően értékelő órán elevenítettük fel az utazás során látottakat, közös élményeinket, tapasztalatainkat. A hatodik évfolyam diákjainak kedvcsináló élménybeszámolót tartottunk egy bemutató órán.
 
A program befejezéseként iskolánk minden diákja részese lehet élményeinknek a Határtalanul témanap keretében, hogy ők is megismerkedhessenek Erdély természeti és kulturális örökségével. A napot kiállítás megtekintése, ételkóstoló, ebédre erdélyi ételekből összeállított menü elfogyasztása zárta. Az Erdélyben élő felnőttek és gyermekek magyarsága, ragaszkodása szép és követendő példa lehet diákjaink számára.
 
Az utazást az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és Szajol Község Önkormányzata támogatta, melyet minden résztvevő nevében tisztelettel megköszönök.
 
Némethné Gerecs Judit igazgató